Most azonban 1-2 héttel később, a HCL-Gaming meg kereste az egykori JustSkill csapatának a magját, akik ICL#9-en is szerepeltek, hogy nem csatlakoznának-e hozzájuk. Rövid megbeszélés után végül arra jutottak, kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget, hogy Európa felé nyissanak és újult erővel és támogatással gyakoroljanak az elkövetkezendő versenyekre. Noha jópár változás történt, főként az hogy Német "IdIOT" László meghívást kapott az EXPERT csapatához és élt is a lehetőséggel, ez nem tántorította el őket attól, hogy tovább küzdjenek és végül megtalálták a megfelelő embert IdIOT helyére, névszerint Varga "AVIZOR" Szilárd-ot aki az nZ.VNG csapatát erősítette előtte.
Sajnos mivel IdIOT a legrosszabb időben lépett ki a csapatból, így a HEC harmadik felvonásán csak a legjobb 12-be tudtak bekerülni, azonban rá 1 nappal sikeresen megnyerték a
MYRAGE#2 kupát és most készülnek a
Phantasmagoria CoD4 CUP-ra, mert ha minden jól megy akkor ők is szerepelni fognak rajta. Sok sikert kívánunk nekik!
HCL-Gaming CoD4 csapata:
Bartha "soulka^^" Zsolt
Bekő "replAy" Richárd
Bojtor "Kr1kO" Krisztián
Csuzdi "ZIROX" Péter
Varga "AVIZOR" Szilárd
Bartha "soulka" Zsolt nyilatkozata:
"Először is szeretnék köszönetet mondani dziczek-nek hogy meg keresett minket és csatlakozhatunk egy ilyen feltörekvő egyesülethez mint a HCL. Ugyanakkor némi változás is történt, mivel IdIOT meghívást kapott az EXPERT gárdájába és élt is a lehetőséggel. Helyét AVIZOR vette át aki kevésbé ismert, ugyanakkor igen ügyes játékos. Igyekszünk mindent megtenni hogy megfeleljünk az egyesület elvárásainaksmiling."
![]() | Call of Duty kereső betölése |
