Az első kiválasztott Jerre 'dynz' van den berg volt, akit két régi arc követett soron - ezen játékosok már szerepeltek ezen szervezet neve alatt -, és így csatlakozott ehhez a társasághoz Hidde 'H1dzR' Beekman és Rik 'R1KK3RT' de Jong. Miután az AT Gaming utolsó elötti felállása nemvált be, a laikusok számára ez is csak egy veszett próbálkozásnak tűnhet, ám most jön benne a csavar. A csapat, akit azelőtt
Rave-on ként ismertek, ebben a szezonban az előkelő 5-6. helyet értek el a The Party elnevezésű, helyi lan tizedik állomásán. Ezt a meglehetősen szép eredményt folytathatják is, hiszen sikeresen harcoltak ki maguknak helyet a következő CyberGamer Main szezonban. Mindezeket mellett a nevükhöz kapcsolódik még egy harmadik hely az IDentity LAN-on és egy szép nyolcadik hely a FastHosts Power Tornán.
A csapat eközben csinált egy észrevétlen cserét, mivel Hidde 'H1dzR' Beekman úgy döntött, hogy csatlakozik a Join The Force-ba, miután Philip 'ph1L' Semmelhaakkel nem tudta visszautasítani az újonnan alakuló
Doubleslash ajánlatát. Így értelemszerűen egy már jól bejáratott játékost kellett keresniük, aki nem más lett, mint Björn 'neyki' Bähr - az egyetlen német a csapatban -. A csapat jelenleg is a CyberGamer Main ligában szerepelt és egy remek 9. hellyel kápráztattak el minket, ezek mellett még tervbe van nekik a Frag-o-Matic 14.1 és a The Reality #13 is.
Rik de Jong nyilatkozata:
Egy mesés idő után a rave-on-ben, az AT Gaming vezetősége felajánlotta nekünk, hogy a nevük alatt folytathassuk, mivel az előző csapatuk oszlott. Egy rövid beszélgetés után rájöttünk, hogy az AT Gaming a lehető legjobb választás lesz a számunkra. El kellett köszönni és nagyon hálás szívvel gondolni a rave-on-ra, de érezzük, hogy az AT adhatja meg azt a lökést, mellyel eltudjuk érni majd a legjobb három hely egyikét az összes Benelux lanon. Szeretnénk köszönetet mondani az AT Gamingnek a lehetőségért és az ő szponzoraiknak - CMstorm, SPAM! és a ClanHostingnak -, hogy mindig támogattak és segítettek minket.
A csapat felállása a következőképpen néz ki:
Jerre 'dynz' van den berg
Hidde 'H1dzR' Beekman
Orrin 'dEAd0' Megens
Rik 'R1KK3RT' de Jong
Björn 'neyki' Bähr
Egyéb Linkek:
