Az Airborne Gaming-nél eltöltött egy évet követően az majdnem teljesen olasz felállás, úgy döntött ideje váltani és az előttünk álló 2012-es évet a rivális Audere eSports-nál szeretnék tölteni.
tovább
Az egyik legismertebb angol szervezet a Reason-Gaming nagyjából 3 hónapja nem üzemel aktívan, azonban a bejelentést még egy kicsit halogatták, egészen a mai napig, amikor is hivatalosan is vége a Reason-Gamingnek.
tovább
Az Fnatic csapat gyenge szereplése után a Gamersject LAN-on, főként az olaszok szereplésére terelődött a hangsúly, de ez sajnos egyáltalán nem úgy sikerült ahogy szerették volna. A csoportmeccseken is az elvárttól gyengébben szerepeltek, ezért hamar búcsúzniuk kellett az eseményről. A rossz szereplésük komoly csapaton belüli következményekkel járt.
tovább
Az egyik legjobb portugál csapat, a k1ck eSports szeretne az európai köztudatban maradni, de ez számukra nem olyan egyszerű feladatnak bizonyul. Folyamatosan váltogatták csapataikat, és próbálták megtalálni a legjobbat, ami most remélhetőleg sikerült és ez volt az utolsó ilyen csere amit eszközölniük kellett az elmúlt időszakban.
tovább
Kevesebb, mint két hónappal ezelőtt kiderült, hogy a legjobb dán csapat elhagyja a CKRAS szervezetét, mert többet reméltek minden szempontból a szervezettől. Sok idő eltelte után megtalálták a számukra megfelelő helyet, amitől sokkal többet remélnek ebben az évben.
tovább
Egy hír képes megrázni egész Európát, egy egész nemzedet. Mindenki számított rá, de sosem gondolták, hogy ilyen hamar eljön az, ami tegnap megtörtént. Egy olyan hír látott napvilágot az Fnatic honlapján, mely elég érdekes, egyben talán szomorú tartalommal is rendelkezik , miszerint egy hosszú és sikeres időszak után megváltak a Call of Duty 4 felállásuktól.
tovább
A teaM2K néven ismert finn Call of Duty 4 formáció eleinte csak egy hobbi szintű csapatként kezdte pályafutását, ami idővel megváltozott, kialakult egy stabil felállás, majd egy kis gyakorlás után már is legjobbak közé kerültek.
tovább
Egy teljesen új skót felállás alakult a CodeRed CoD4-es squadjában. Mi kell ahhoz, hogy öt egymást elég jól ismerő játékos, egy adott időben csapat nélkül legyen? Meg kell, hogy mondjam, hogy semmi. Bővebben a cikkben olvashattok, hogy öt 'zsugori' skót megfér-e egy helyen.
tovább
A Western Wolves megtalálta magának a megfelelő csapatot végre, hiszen az elmúlt pár hónapban több változtatást is végre kellett hajtaniuk. Szerencsére ez nem befolyásolta nagy mértékben a csapat teljesítményét, és az új felállással megmutathatják mit tudnak az elkövetkezendő BenQ Grunex LAN-on, fő riválisukkal az Anexis eSports-al szemben.
tovább
A Finn nemzetiségű Team-ESPC bejelentette, hogy a nyári megmérettetésekre új ember csatlakozott a COD4-es csapatukhoz, mert Samuli „sLWx” Kettunen nem tud részt venni az eseményeken egyéb elfoglaltságai miatt.
tovább
Miután a Gamer Assembly felrázta a francia közösséget, a playfive szervezete úgy gondolta, ad még egy esélyt a CoD4-nek.
tovább
Az In7- esports különböző okok miatt inaktív volt az elmúlt 3 hónapban. Ennek a passzivitásnak mára vége. Új erővel vágnak neki a nyárnak és próbálják minél jobban felpörgetni a játékosok világát.
tovább
Az utóbbi pár napban fontos változások történtek a címben említett két csapat életében, ugyanis L-KiNG, a Phantasmagoria egyetlen német játékosa úgy döntött, hogy inkább magánéletére fordít több időt, de a TCM csapata körüli helyzet is érdekesen alakul, miután felvettek egy új embert.
tovább
Néhány héttel ezelőtt az ESH bejelentett egy újabb Corsair Vengeance Kupát, de nem a sokak által várt CoD4-ben, hanem a League Of Legends-et preferálva.
tovább
A CyberGamer.org vezetősége olyan lelkes adminokat keres, akik CoD4-ben segítenék a CG ligák, illetve jövőbeli kupák lebonyolítását.
tovább
Majd napra pontosan négy hónappal ezelőtt jelentette be a Team Dignitas, hogy egy év szünet után ismét visszatér a CoD4-be felvéve az akkoriban alakult PROBOBS gárdáját.
tovább
A sikeres CoD4-es év után az Anexis vezetői úgy döntöttek, hogy elindítják első saját CoD4-es kupájukat 500€ díjazással!
tovább
Egy kis meglepetést szeretnék mutatni azon embereknek, akik szeretik a WesternWolves csapatát. Bővebb infót a cikk elolvasásával tudhattok meg.
tovább
CGa-ban mutatott nagyon erős első szezon után a BallerS csapata hasonlóan folytatta a CGm-ben, ugyanis halmozzák a nagyszerű eredményeket, de veszteségek is érik a csapatot!
tovább
Elérkezett a vasárnap és vele egyett a folytatás Grunexen, vagyis hamarosan elkezdődnek a playoff meccsek.
tovább