Összesen öt ligában indítottak versenyt ebben az évadban, melyre szép számmal jelentkeztek a magyar csapatok. Sajnos Premier ligában már a legjobb nyolc közé jutáskor elvérzett mindkét versenyben lévő magyar csapatunk, míg a
PURE VISION [CLANCORE] csapata egy 21-18-as vereséggel, addig az
iNcred!ble 21-12-re kapott ki az ellenfelétől és búcsúzott ettől a sorozattól. A második ligában ennél kicsivel szerencsésebbek voltak a mieink, ugyanis négy csapat is kvalifikálta magát a rájátszásba, innen már másképpen alakultak a dolgok, mivel a

ClanCore csapatát pont egy másik magyar csapat, az
eSquence ejtette ki, az az eSquence, akik később a negyedik helyet szerezték meg összesítésben. Ebben a ligában egy könnyed sikert könyvelhet el magának a
DamneD-clan, igaz egy két meccsen meg kellett izzadni a srácoknak, ám nem rettentek meg semmitől sem.
A harmadik és negyedik ligában sem szerepeltek magyarok, kivéve egy csapatot, az
eSteel játékosai sajnos nem tudtak túljutni az első körön, így hamar búcsúztak a sorozattol. Ennél azért kicsivel eredményesebben szerepelt a
umad? gárdája, akik a legutolsó ligában értek el egy szép harmadik helyet. GBratulálunk minden résztvevőnek és helyezett csapatnak, reméljük a későbbiek során is fogják szállítani hazánknak az eredményeket. Nézzük, hogyan alakultak a különböző ligák eredményei.
Premier Liga
Második Liga
Harmadik Liga
Negyedik Liga
Ötödik Liga